Mi az a melléknap?
Melléknapnak nevezzük azt a légköri jelenséget, mikor a légkör felsőbb rétegeiben kialakuló pehelyfelhőkben – melyek jégkristályokból állnak – keresztülhaladva a napfény megtörik, és egy úgynevezett napudvar (halo) jön létre a nap körül. Ezeknek egyik, vagy mindkét oldalán melléknapok jelenhetnek meg, melyek fehér foltokban, vagy szivárvány színben pompázhatnak. A melléknap a halójelenség része.
A halójelenségekkel a meteorológiában a légkör-optika foglalkozik.
Halójelenség
A halójelenség nemcsak a nap, hanem a hold körül is megjelenhet. Ugyanazon módon jön létre, mint melléknap, viszont sokkal ritkábban lehet benne részünk. Ebben az esetben holdudvarról beszélünk.
Többféle halójelenség létezik, attól függően, milyen méretűek, és milyen sűrűn helyezkednek el a jégkristályok a pehelyfelhőkben, illetve milyen szögben érik őket a nap sugarai. 5000 m magason a hőmérséklet -30 fokot is elérheti. A jégkristályok lehetnek lap, vagy oszlop alakúak, és ezeknek az állása határozza meg a fényjelenség típusát.
Hasonlóképpen történik a halójelenség kialakulásának, a szivárványokéhoz. Utóbbinál a nap sugarai az esőcseppeken áthaladva törnek meg, és vetülnek ki, a halójelenségnél pedig a jégkristályokon keresztül történik mindez.
22 fokos haló
Egy másik halójelenség a 22 fokos haló. A neve a naptól való távolságát jelzi. Létrejöttéhez oszlop alakú kristályok jelenlétére van szükség. Fényes körgyűrűként veszik körül a napot vagy a holdat, szivárvány, vagy fehér színben látható.
Naposzlop
Egy másik halójelenség a naposzlop, mely a nap felett elhelyezkedő fény oszlop formájában jelenik meg, amit napkeltekor, vagy napnyugtakor láthatunk az égbolton. Általában azonos színű az égbolt színével, mivel itt a fény nem bomlik színeire. Gyakran láthatjuk melléknapok (vagy más néven napkutya) megjelenése mellett is.
A halójelenségek percekig, de akár órákig is eltarthatnak.
Jégkristályok típusai
A jégkristályok különböző formát ölthetnek, ami függ az éghajlati körülményektől, mint a hőmérséklettől és a páratartalomtól is. A pehelyfelhőben lévő jégkristályok lehetnek hatszög alakúak, oszlop, vagy gúla alakúak is.
Az oszlop alakú hatszög jégkristályok a következő halójelenségek alakíthatják ki:
A 22 fokos haló-t – melyről már szó esett – a 46 fokos halót, mely hasonló a 22 fokos-hoz, csak itt nagyobb szöget zár be a nap körül, viszont nem olyan fényes. Az oldalívnek nevezett jelenség szintén ide tartozik, mely egy felfelé görbülő ívet rajzol ki a nap felett (felső oldalív), illetve alatt is (alsó oldal ív). A parry-ívek „v” alakúak, és a felső érintő ív felett jelennek meg.
A hatszög alakú lap kristályok a horizonttal párhuzamosan mozognak. Ezekből a jégkristályokból alakul ki a melléknap, a zenitkörüli ív, mely úgy ragyog az égbolton, mint egy mosoly. Szokták tévesen fordított szivárványként is hívni. Ide soroljuk még a fényoszlopot, a parhélikus- ívet, lowitz- ívet, a 44 fokos melléknapot, a horizontális ívet, és az alnapot is.
A gúla alakú kristályok fényjelenségei számunkra kevésbé észrevehetőek, halványabbak, mint a többi jégkristályé. Ide soroljuk a 9, 18, 20, 23, 24, 35 fokos halókat, illetve a 23 fokos melléknapot, és a 23 fokos érintő ívet.
A fény értelmezése
A fény az elektromágneses sugárzás azon sávja, amit emberi szemmel érzékelni tudunk. A fény egy elektromágneses sugárzás, melynek van olyan tartománya is, amit a szem nem érzékel (ultraibolya stb.). Az emberi szem a 390-750 nm (nanométer) közötti elektromágneses sugárzást érzékeli. A fény energia, mely elektromágneses hullámmal terjed.
A kezdeti fényelméletek
Időszámításunk előtt 1500 körül találhatóak már olyan írások, ahol a fényt hét alapszínként írják le. Ezen írásokat az Indiai legrégibb irodalmi emlékei között találhatjuk.
A Görögök úgy tartották, hogy a fény a napból, és izzó szénből sugárzik ki.
A 13. században már felfedezték, hogyha egy pohár vízen áthalad a fény, akkor az a színeire bontódik.
Newton volt az első, aki az 1600-as évek végén kísérleteiben legelőször említi a spektrum szót, és vezeti be hivatalosan is a hét alapszínt.
A 19. században fedezik fel, hogy a látható fénynek (látható spektrum) létezik nem látható része is, mint például az infravörös, vagy azultraibolya.
Young 1802-ben megméri a színek hullámhosszait, majd megírják a színlátásra vonatkozó elméletet.
Faraday 1845-ben felfedezi a kölcsönhatást a fény és a mágneses tér között.
Maxwell 1860-ban azt gyanítja, hogy a fény az elektromágneses energia egyik fajtája, ami hullámként terjed.
Planck 1900-ban megemlíti, hogy a fény energiát csak meghatározott adagokban képes le, vagy felvenni. Ezt kvantumoknak nevezte. Ezért 1918-ban Nobel díjjal jutalmazták.
Erre alapozva Einstein 1905-ben megerősíti a fénykvantumok létezését.