Valóban várható jelentős mennyiségű csapadék péntek éjszakától több hullámban, egészen más időjárási helyzet lesz mint az elmúlt időszakban nyugatról érkező gyengülő, széteső hidegfrontok, ezúttal a cikloncentrum itt alakul ki egészen közel tőlünk északra.
A légörvény előoldalán un. MNSZ alakul ki, dél felől meleg, nedves, labilis levegő érkezik a Kárpát-medence fölé péntek esti óráktól, mely tökéletes táptalaja lesz a záporoknak, zivataroknak a szombati nap folyamán is.
A ciklon hidegfronti szakasza is megérkezik szombaton, ekkor északnyugat felől szárazabb, hűvösebb levegő érkezik már fölénk, vasárnap keleten lesznek még záporok, zivatarok.
A légmozgás is gyakran élénk, erős lesz az előttünk álló hétvégén, szombaton eleinte keleten még délies irányú dominál, majd fokozatosan északnyugatira fordul országszerte. Vasárnap lesz a legerősebb a légmozgás, többfelé lehetnek viharos lökések is, északon 70-80km/h sem kizárt.
A hőmérsékletben is változások lesznek, pénteken a ciklon előoldalán még 30, 36 fok lesz a jellemző, majd vasárnap már 30 fok alatt maradnak a csúcsértékek országszerte.
Mi várható jövőhéten
Mostani modellfutások alapján hamar visszatér a hőség, jövőhét csütörtökön többfelé megint átlépi a 35 fokot is a hőmérséklet, majd újabb hidegfront érkezhet péntek tájékán, de ez várhatóan megint nem hoz jelentős csapadékot.
Az előttünk álló napok részletesen
Általában közepesen felhős időre ébredhetünk holnap, keleten erősen felhős körzetek is várhatóak, a hőmérséklet minimum értékei 15, 22 fokig esnek vissza.
Napközben
Marad a változóan felhős idő, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, délután folyamán elszórtan előfordulhat keleten egy-egy zápor, zivatar, valamint a Dunántúlon. Az esti órákban már egyre nagyobb számban várható újabb zápor, zivatar nyugaton. Igazi kánikula várható 30, 35 fok körüli csúcsértékek, a változó irányú légmozgás általában gyenge marad.
Szombaton várható időjárás
A hajnali és a reggeli órákban a Dunántúlon és a középső országrészben már többfelé ébredhetünk záporra, zivatarra a fölénk húzódó MNSZ hatására, keleten még marad a derült, gyengén felhős idő, a hőmérséklet minimum értékei 17, 23 fokig esnek vissza.
Napközben
Fölöttünk helyezkedik majd el a front, több hullámban várhatóak záporok, zivatarok, heves zivatarok, jelentős mennyiségű csapadék eshet többfelé, lokálisan néhol akár 20-50mm sem kizárt. A zivatartevékenység az esti óráktól fokozatosan a keleti megyék fölé korlátozódik, az északnyugati irányú légmozgás zivataroktól függetlenül is többfelé megélénkül, megerősödik. A hőmérsékletben nagy lesz a kontraszt hazánk fölött, nyugatra már a reggeli óráktól elkezd szivárogni a hűvösebb levegő, itt csak 20, 23 fok körül alakulnak a csúcsértékek, ezzel szemben keleten még 30, 33 fokot is mérhetünk a front előtt.