A párás, ködös, borult időt már egy jó ideje tapasztaljuk, a folytatásban is erre hajlamos időre készülhetünk, hiszen marad a magasnyomás, fölöttünk viszonylag enyhe légtömeg, így kedvezőek lesznek a feltételek továbbra is a ködpárna kialakulására, főleg itt a Kárpát-medencében.
Csütörtökön érkezik egy gyenge hidegfront, de szinte észrevehetetlen lesz, hiszen csak nagyon kevés csapadékot okoz majd, arra jó lesz, hogy felszakadoztatja egy időre a ködpárnát.
A hétvége időjárása az továbbra is bizonytalan azért, hiszen a térségünkben lesz egy lefűződő magassági légörvény, viszont ez a mostani, friss modellfutások alapján, nem igazán fog számottevő csapadékot okozni hazánkban, várhatóan marad ekkor is a borult, ködös idő.
Változékonyabb idő jövőhét második felétől lehet, egy közeledő frontzóna hatására, de addig úgy fest marad a ködös, borult, csapadékmenetes idő (maximum szitálás). Az egyetlen pozitívum ebben az időbe a fűtést illetően az, hogy reggeli fagyoktól egyelőre nem kell tartani és nappali értékek szinte megegyeznek majd a reggeli minimumokkal. Negatívum, hogy nagyobb városainkban a levegő minősége romlik majd.
Az előttünk áll napok bővebben
Holnap az ország jelentős részén továbbra is borult, ködös időre ébredhetünk, helyenként ködszitálást is tapasztalhatunk, a hőmérséklet minimum értékei 3, 10 fokig esnek vissza.
Napközben
Egyre többfelé felszakadozhat a ködpárna, főleg a déli megyékben, a déli irányú légmozgás Dunántúlon többfelé megélénkül. A délutáni óráktól nyugat felől ismét egyre többfelé erősen megnövekszik a felhőzet, néhol lehet kisebb eső, a hőmérséklet a legmelegebb órákban 10, 16 fokig emelkedik.
Csütörtökön várható időjárás
Gyenge hidegfront érkezik, ismét erősen felhős, borult, ködös idővel indul a reggel, napközben egy szakadozott csapadéksáv vonul át hazánk felett, de számottevő csapadék leginkább csak délnyugaton és északkeleten lehet. A Dunántúlon a késő délutáni óráktól szakadozik fel a felhőzet, a hőmérséklet a legmelegebb órákban 10, 15 fokig emelkedik, a minimumok reggel 5, 10 fok között alakulnak. Napközben az északnyugati irányú légmozgás a középső országrészben és északnyugaton élénkülhet meg.