Hétfőn megérkezik a várva várt hidegfront, de egyelőre csak északnyugaton hoz enyhülést a kánikulában. Mozgalmas hetet hoz az időjárásban is az iskolakezdés.
Hétfőn érkezik a lehűlés!
A hosszú kánikulai időszaknak a hétfői nap vethet majd véget.
Hétfőn a hajnali órákban az ország északnyugati csücskébe már megérkezik a hidegfront. A délelőtti órákban ÉNy-on egyre több lesz a felhő, eső, zápor, zivatarra is lehet számítani ebben a térségben.
Majd a nap előrehaladtával a Dunántúlon és az északi területeken is egyre több lesz a felhő. A szél is eleinte megélénkül, majd egyre inkább megerősödik és szaknyugatira fordul majd.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország északi és nyugati felére citromsárga figyelmeztetést adott ki a front nyomán érkező zivatarok és az azt követő felhőszakadások miatt. Országos átlagban nem várható ugyanakkor jelentős eső, csak lokálisan.
A keleti országrészben viszont marad a kánikula. Míg ÉNY-on már csak 24-27 C ok várható, addig az ország többi részén 28-34 C fokra lehet számítani. Melegebb délkelet felé haladva lesz.
Kedden keleten
Kedden már országszerte felhős lesz az ég, a Tiszántúlon lehetnek naposabb időszakok eleinte. Mindenütt erős szélre kell készülnünk és elszórtan többfelé lehet zápor-zivatar. A hőmérsékletek 22-25 C fok körül alakulnak, délkeleten lehetnek még 25-30 C fokos csúcsértékek.
Szerdától aztán ismét több órás napsütés vár ránk, de a hőmérsékletek már jelentősen visszaesnek, de kellemes nyár végi lesz az idő országszerte 25 C fok körül alakulnak majd a hőmérsékletek.
Hétvégén ismét csapadékos?!
Az időjárásnak ez a jellege megmarad a hétvégéig, majd péntektől ismét csapadékosabbra és hűvösebbre fordulhat időjárásunk, de még sok a bizonytalanság.
A hétfő-keddi hidegfront nyomán tehát jelentősen sok helyütt 10 C fokkal visszábbesik a hőmérséklet, ami a 35 C fokos hőség után igen kellemesnek ígérkezik majd.