Keleten továbbra is csapadékhiány

Bár a tél második fele és a tavasz első haramada igen csapadékos volt, azonban különösen a keleti országrészben az április már kifejezetten száraznak mondható. Mindez nem kedvez a kiskertek művelőinek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérései szerint Szegeden alig 13 mm csapadék hullott az elmúlt 30 napban, az is az időszak első felében. A szolnoki állomáson 15 mm esett, Debrecenben 22 mm, de itt is három hete volt az utolsó csapadékhullás. A csapadékszegény időszakhoz ráadásul az átlagosnál melegebb, túlnyomórészt napos időjárás is társult, ami a talaj legfelső rétegeit mostanra már erősen kiszárította. A nyugati és északi megyékben némileg kedvezőbb a helyzet, mert itt az elmúlt napok zivatarai több helyen is csapadékot hoztak, de ezeken a területeken sem volt mindenütt eső.

Az elkövetkező hat nap tovább erősíti a kelet-nyugati szakadékot, ugyanis hétfőn és kedden ismét megnövekszik a felhőzet, de elsősorban az ország nyugati felén lehet záporra-zivatarra számítani, míg keleten területi átlagban jelentéktelennek ígérkezik az elkövetkező egy hét csapadéktermése. Ezzel szemben nyugaton átlagosan 5-15 mm csapadék is hullhat elsősorban a nyugati határszélen és a délnyugati megyékben.
Hétfőn és kedden tehát nagy nedvességtartalmú, de labilis levegő érkezik, és ismét többfelé lehet záporra-zivatarra számítani, főként nyugaton, az esti órákban kisebb mértékben keleten is. Kedden marad a záporos-zivataros, de meleg, fülledt időjárás. Nappal 22-27 C fok körül alakul a hőmérséklet.
Csütörtökön aztán egy hidegfront éri el hazánkat és bár számottevő csapadékot nem hoz, jelentősen csökken majd a hőmérséklet, közel 10 C fokkal esik vissza a nappali csúcsérték. [google336]

Szólj hozzá

hozzászólás

Legfrissebb időjárási hírek

Ahogy előre jeleztük megkezdődött a hóesés, az északi határszélen akár 25 cm hó is hullhat. […]

TELJES CIKK | november 29.

A héten nem csak bekopogtat, hanem ránk is töri az ajtót a tél. Rég volt […]

TELJES CIKK | november 27.

Ezelőtt nem is gondoltuk volna, hogy a közösségi oldalak ennyire elterjedtek lesznek. Kezdetben a közösségi […]

TELJES CIKK | november 27.