Érkezés és várakozás a reptéren

Biztonságos várakozás a repülőn és repülőtéren

Családi nyaralás, üzleti út, rövid külföldi városnézés, vagy munkavállalás kapcsán egyre többen döntenek úgy, hogy a repülős utazás mellett teszik le voksukat.

Nem véletlen, hiszen a néhány évvel ezelőtti árakkal ellenben ma már sok más közlekedési formánál olcsóbban juthatunk hozzá a jegyekhez.

A jegyárak mellett természetesen a kényelem sem elhanyagolható tényező, hiszen akár távoli úti célok is néhány óra alatt megközelíthetőek. De mi a helyzet a parkolással és a reptéren történő várakozással? Mennyibe kerül, ha közvetlenül a terminál bejáratánál szeretnénk felvenni érkező rokonunkat? Milyen lehetőségeink vannak akkor, ha saját gépjárművünket a repülőtér közelében szeretnénk biztonságban tudni? Megfizethető a parkolás, vagy hasznosabb más módot választani az indulás illetve az érkezés napján?

Külföldön már bevett gyakorlatnak számít, hogy az érkezőkre várakozók számára külön, ingyenesen igénybe vehető parkoló pontokat helyeznek el a repülőterek közelében, ahol mindenféle ellenérték nélkül várakozhatnak az utasokért érkezők. Ha pedig leszálltak azok, elég egy telefon, és begördülhetnek eléjük a terminál bejáratához. Nálunk ez kicsit másként működik, de okosan kihasználva a lehetőségeket, itt is elérhető áron úszhatjuk meg mind a parkolást, mind az utasok felvételét. A bud.hu azt szokta javasolni, hogy az utazás időtartama alapján válasszunk a repülőtéri parkolás lehetőségek közül.

Akár ingyenes parkolás is lehetséges!

Jól időzítve a Prémium Parkoló használata sem kerül komolyabb összegbe. Ez a közvetlenül a terminál bejáratánál helyet kapott parkoló ugyanis öt percen belüli kihajtás esetében ingyenesen használható. Ez a lehetőség kiválóan alkalmas az utasok felvételére, valamint a gyors érkezés lebonyolítására, ám hosszabb várakozásra és parkolásra nem szokták igénybe venni magas árai miatt.

Kényelem és praktikusság egy perces távolságban

Amennyiben szintén kényelmes megoldást keres, de a kedvező árakról sem mondana le, úgy a 711 parkolóhellyel rendelkező Terminál Parkoló lehet az ideális megoldás. Mindössze 25 méterre helyezkedik el a termináltól, így egyetlen perc alatt elérhető az. Várakozás, de akár néhány napos külföldön tartózkodás idejére is ajánlani szokták a szakemberek a kényelmet és praktikusságot is magában foglaló megoldást.

Fokozott biztonság

Nem ritka, hogy az utasok a magasabb szolgáltatási színvonal iránt érdeklődnek. Számukra alakította ki a Business Parkoló szolgáltatás csomagját a Budapest Airport. A gépjárművek fokozott biztonságban tudhatóak ebben a parkolóban, ráadásul ingyenes busztranszfert is igénybe lehet venni a terminál és a parkoló között. A fizetendő napi egységek akár több napra is kedvező lehetőséget biztosítanak a parkolásra.

Családi nyaralások, vagy hosszabb külföldi ügyintézés alkalmával nem ritka, hogy szeretnénk spórolni a parkoláson. Mivel a saját autóval történő közlekedés kényelméről nem szívesen mondunk le, így célszerű megfelelő parkolási lehetőséget találni akkor is, ha nem csak néhány napra kívánjuk elhelyezni a gépjárművet. Árak szempontjából a leginkább megfelelőnek a Holiday Plus Parkoló és a Holiday Parkoló bizonyulnak, amelyek ugyan néhány perces sétát szükségessé tesznek, míg elérhető a terminál, de a korrekt árak és a maximális biztonság mindenképpen mellettük szólnak.

Szólj hozzá

hozzászólás

Legfrissebb időjárási hírek

Ahogy előre jeleztük megkezdődött a hóesés, az északi határszélen akár 25 cm hó is hullhat. […]

TELJES CIKK | november 29.

A héten nem csak bekopogtat, hanem ránk is töri az ajtót a tél. Rég volt […]

TELJES CIKK | november 27.

Ezelőtt nem is gondoltuk volna, hogy a közösségi oldalak ennyire elterjedtek lesznek. Kezdetben a közösségi […]

TELJES CIKK | november 27.