IDŐJÁRÁSI HÍRKÖZPONT!Napi szintű hírek, időjárási érdekességek, rekordok! Térj vissza naponta!

Környezet

Jön a szmog, nő a légszennyezettség

2 perc olvasási idő

Az elkövetkező napokban nem csak a ködös párás idővel kell majd megküzdenünk. Jön a szmog is.

A hét elején már jeleztük, hogy a hét második felétől fokozódik a ködhajlam, és a hétvége igazi szürke novemberi időjárást hoz majd. Most ismét igyekszünk előre szólni, hogy a szürke időjárást kiváltó feltételek kedveznek a légszennyező anyagok feldúsulásának is, és az elkövetkező napokban lényegesen romlik majd a levegő szennyezettsége.

A mozgalmas időjárást követően most egy erős anticiklon alakítja Közép-Európa időjárását, és míg ez nyáron zavartalan napsütést jelent, addig novemberben ez már általában ködös, párás időjárással jár együtt. A köd helyenként felszállva alacsony szintű felhőzetként marad meg, tartós borultságot okozva. Az elkövetkező napokban egyre kevesebb helyen, és egyre rövidebb időszakokra bukkan majd elő a nap. A hőmérséklet hajnalban kevéssel nulla Celsius fok felett alakul majd, míg napközben a borultság miatt 5 C foknál nemigen lesz melegebb.

Inverzió és szmog

Ráadásul a magasban melegedés kezdődik, míg talajközelben marad a hideg idő, ez rendkívüli módon kedvez a szmoghelyzetek kialakulásának. Ezt a jelenséget nevezzük hőmérsékleti inverziónak, amikor a talajközelben hidegebb van, mint a magasabb légrétegekben. Ennek következményeként a légszennyezőanyagok nem tudnak függőleges irányban felhígulni és talajközelben maradva felhalmozódnak. Mivel a szélsebesség is igen alacsony lesz, ezért a szennyezőanyagok ilyen módon sem tudnak hígulni, aminek következményeként igen magas szennyezőanyag koncentrációk várhatóak az elkövetkező napokban.
Várhatóan több településen az egészségügyi határértéket, de vélhetően a tájékoztatási esetlegesen a riasztási határértéket is meghaladhatja a szálló por koncentrációja egyes városainkban.
A legkritikusabb szennyezőanyag a szmog tekintetében a szálló por, amely nem más, mint olyan szilárd szennyezőanyag, amelynek mérete 10 mikrométernél kisebb, így könnyen bejut a szervezetbe. A növekvő légszennyezettségre utaló jelek már ma is tapasztalhatóak. Esztergomban a délelőtti órákban már 100 mikrométer felett alakult a szálló por koncentrációja (a 24 órás határérték 50 mikrogram)
A légszennyezettségi helyzetről folyamatosan beszámolunk a későbbiekben, a szmoghelyzetet követhetik szmogtérképünkön.

Kapcsolódó cikkek
EgyébKörnyezet

2024-ben a világ a valaha tapasztalt legmelegebb januárt élte meg

3 perc olvasási idő
A Copernicus Klímaváltozási Szolgálat (C3S), amelyet az Európai Középtávú Időjárás-előrejelzési Központ (ECMWF) működtet az Európai Bizottság megbízásából, rendszeresen közzétesz havi klímaügyi jelentéseket,…
Környezet

EL Nino/La Nina mezőgazdaságra gyakorolt hatása

5 perc olvasási idő
Mi az az El Nino és La Nina? A globális éghajlati mintázatok és időjárási rendszerek évszázadok óta jelentős hatással vannak a mezőgazdaságra….
Környezet

Családi kertek és éghajlatváltozás

3 perc olvasási idő
Az éghajlatváltozás jelentős kihívások elé állítja a családi házak kertjeit. A globális hőmérséklet emelkedése, a csapadékminták változása és a szélsőséges időjárási jelenségek…
Power your team with InHype
[mc4wp_form id="17"]

Add some text to explain benefits of subscripton on your services.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.