Országos havazás, de kevés hóval

hófúvás

Hófúvással kísért közel országos havazás várható holnaptól, de kevés lesz a hó. Hamarosan ónoseső is lehet.

Nem lesz sok hó, de az ország jelentős részén hullhat. Délen várható a legnagyobb mennyiség, ahol 2-5 cm hóra számíthatunk, de néhol, kis körzetekben akár 10 cm hó is hullhat. Északon és keleten várható a legkevesebb, itt lepel -3 cm-re számíthatunk.

Mivel a délkeleti szél élnénk, a Dunántúlon erős lesz, ezért a Dunántúl több megyéjében gyenge hófúvás is kialakulhat.
Hétfőn eleinte csak megvastagszik a felhőzet, északkeleten még némi napsütés is lehet, ezért itt a reggel nagyon hideg lesz -10 -15 C fokra is számíthatunk. A délelőtti órákban a délnyugati határszélen már elkezdődik a havazás, ami napközben észak és kelet felé terjed majd. A késő délutáni-esti órákban már a Duna vonalát is elérheti a havazás.

Napközben igen hideg lesz -7 -2 C fokra számíthatunk, amit az élénk, néhol erős szél miatt még hidegebbnek érezzük majd. Igazi téli időjárás várható!

Az este és az éjszaka folyamán a havazás elérheti a keleti országrészt is, de itt már csak lepel, vagy néhány centiméter friss hó várható, legkevesebb ÉK-en. A nyugati országrészben megszűnik a havazás. A várható hó mennyiségében még komoly bizonytalanság van, előfordulhat ahol még lepelnyi hó sem alakul ki.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat több Dunántúli megyére is figyelmeztetést adott ki a várható havazás ill. hófúvás miatt.

Kedd reggel még északkeleten lehet hószállingózás, majd mindenütt megszűnik a csapadék, és rövid időre a nap is előbukkanhat. Este azonban újabb csapadékmező érkezik, és a hó mellett már megjelenik a havaseső is, délen akár ónos eső is kialakulhat.

Szerdán is délelőtt északon havazás, esetleg havaseső, délen nagyobb eséllyel havaseső várható, majd átmeneti szünet után délután az ország délkeleti részén várható újabb csapadék, eső, havaseső, ónoseső.

Csütörtöktől egyre melegebb idő várható, napközben már szinte mindenütt fagypont feletti hőmérséklettel, eleinte még csapadékkal.

Szólj hozzá

hozzászólás

Legfrissebb időjárási hírek

Ahogy előre jeleztük megkezdődött a hóesés, az északi határszélen akár 25 cm hó is hullhat. […]

TELJES CIKK | november 29.

A héten nem csak bekopogtat, hanem ránk is töri az ajtót a tél. Rég volt […]

TELJES CIKK | november 27.

Ezelőtt nem is gondoltuk volna, hogy a közösségi oldalak ennyire elterjedtek lesznek. Kezdetben a közösségi […]

TELJES CIKK | november 27.