Komoly havazás és -10 C fok?! – keményen kezd a tél!

havazás

A héten nem csak bekopogtat, hanem ránk is töri az ajtót a tél. Rég volt ilyen erős télkezdet, mint amire a héten számíthatunk!

A hétvégi ciklon után jelentősen lehűlt a levegő, de ez még csak a kezdet. A hét közepétől ugyanis jelentősen átalakul az időjárásunk!

Hétfőn és kedden alapvetően napos, változóan felhős időnk lesz 5-7 C fok körüli csúcsértékekkel, és hajnali fagyokkal (-1-4 C fok körül). A változás jeleként azonban kedd délután már fátyolfelhők érkeznek majd délnyugat felől. Ekkor a nyugati határszélen még a 10 C fokot is megközelítheti majd a hőmérséklet. Este aztán tovább vastagszik majd a felhőzet.

Megérkezik a havazás?!

Szerdán aztán tovább vastagszik a felhőzet és a Dunántúlon egyre többfelé ered el az eső. Egy mediterrán ciklon érkezik. Az esti órákban már a Dunától keletre is eleredhet a csapadék, ami zömében eső lesz, de a északi középhegység területein már inkább havazás várható.

Csütörtökön sokfelé várható csapadék, és észak felől megkezdődik a hideg levegő beáramlása is. Napközben nemigen emelkedik a hőmérséklet. Északon napközben is csak kevéssel lehet fagypont felett a hőmérséklet, míg délkeleten 4-5 C fok várható. A hideg levegő beáramlása nyomán északon az esőt havaseső, majd akár havazás is felválthatja, de a halmazállapot váltás még igen bizonytalan. A magasabban fekvő helyeken szinte biztosra vehető a havazás, a síkvidéki havazás bizonytalan. Az első hópelyheket itt is megláthatjuk, de a hó megmaradása még kétséges. Havazás elsősorban az északi területeken várható, míg délen végig esőre kell számítani. Napközben a csapadék súlypontja fokozatosan keletre tevődik majd át.

Pénteken aztán egy nap csapadékszünet vár ránk, de a hajnali órákban a hóval fedett tájakon -6 -10 C fokra számíthatunk, másutt -2 -6 C fokig süllyed majd a levegő hőmérséklete. Napközben változóan felhős időnk lesz.

Hétvégén síkvidéki havazás

Szombaton ismét kemény fagy várható a hóval fedet területeken. Napközben eleinte napsütés is várható, majd dél felől ismét megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható havazás. Esőre már csak a melegebb keleti területeken kell számítani.

Vasárnap további havazás várható, a nappali hőmérséklet -2 +2 C fok körül alakul majd. A hétvégi havazás területi eloszlása, mennyisége még erősen kérdéses, de a lehűlés biztosra vehető.

A folytatásban továbbra is télies időjárással kell számolni.

Korán megérkezik tehát a tél. Legyünk nagyon óvatosak különösen a közlekedés terén. Még nem szoktuk meg a télies útviszonyokat és egy korai havazás sok balesetet hozhat, legyünk különösen körültekintősek.

Szólj hozzá

hozzászólás

Legfrissebb időjárási hírek

Ahogy előre jeleztük megkezdődött a hóesés, az északi határszélen akár 25 cm hó is hullhat. […]

TELJES CIKK | november 29.

A héten nem csak bekopogtat, hanem ránk is töri az ajtót a tél. Rég volt […]

TELJES CIKK | november 27.

Ezelőtt nem is gondoltuk volna, hogy a közösségi oldalak ennyire elterjedtek lesznek. Kezdetben a közösségi […]

TELJES CIKK | november 27.