Havazás várható március 15-én

havazás

Egy magassági hidegörvény hatására március 15-én többfelé lehet havazás, akár megmaradó hóra is számíthatunk.

Már hétfőn fokozatosan hűl a levegő, de a napos időjárás hatására ebből még keveset érzünk. A sok napsütés mellett 7-10 C fok körül alakulnak majd a csúcshőmérsékletek. Délutántól azonban észak felől fátyolfelhők érkeznek a változás jeleként.

Az esti, éjszakai órákban aztán tovább vastagszik a felhőzet észak felől, reggelre már csak a déli határszélen lehetnek felhőmentes területek.

Kedd reggel, nagyjából 7-8 óra körül aztán észak felől havazás kezdődik. A nap előrehaladtával lassú melegedés kezdődik, így a havazás egyre többfelé vált át havasesőbe, majd esőbe. A déli területeken inkább havaseső, eső valószínű. A hegyvidéken több centi megmaradó hóra számíthatunk, de eleinte lesznek olyan síkvidéki területek is ahol átmenetileg megmarad a hó.

Jelentős csapadékra nem számíthatunk, néhány centi hónak megfelelő csapadékmennyiség várható, de napközben a hó olvadni fog, így tartósan megmaradó hóra nem kell számítani. Tehát nem lesz a 2013-as nagy márciusi havazáshoz hasonló jelenség.

A havazást erős, a Dunántúlon olykor viharos északnyugati szél is kíséri, így igazi télies időjárásra számíthatunk.

A délután során észak felől már elkezd csökkenni a felhőzet, és szűnik a havazás, havaseső. Ugyanakkor a felhőátvonulásokból zápor, vagy havaseső, jégdara hullhat.

Szerdán még jórészt borult lesz az idő, majd kelet felől megkezdődik a felhőzet csökkenése. Kisebb hó és jégdara, záporeső azonban még előfordulhat, nagyobb eséllyel a nyugati területeken.  A hőmérséklet 5-11 C fok körül alakul majd.

Csütörtöktől már nem kell csapadékra számítani és több órás napsütésben lesz részünk. A száraz, derült időnek köszönhetően azonban erős fagyokra számítsunk a hajnali órákban , helyenként -3 -6 C fokos fagy is elképzelhető.

Szólj hozzá

hozzászólás

Legfrissebb időjárási hírek

Péntektől országszerte igen sok esőre számíthatunk. A hétvégén megérkezik a lehűlés is. Pénteken délelőtt inkább […]

TELJES CIKK | december 15.

Ahogy előre jeleztük megkezdődött a hóesés, az északi határszélen akár 25 cm hó is hullhat. […]

TELJES CIKK | november 29.

A héten nem csak bekopogtat, hanem ránk is töri az ajtót a tél. Rég volt […]

TELJES CIKK | november 27.