IDŐJÁRÁSI HÍRKÖZPONT!Napi szintű hírek, időjárási érdekességek, rekordok! Térj vissza naponta!

Előrejelzés hírek

Zivatarok, jelentős csapadékkal

1 perc olvasási idő

A mai napon többfelé várható zápor-zivatar, akár heves zivatar is lehet felhőszakadással. Holnap is marad a sok csapadék.

Dél felől meleg és nedves levegő áramlik a Kárpát-medencébe, ami kedvez a zivatarfelhők kialakulásának, ezért ma és holnap többfelé kell zivatarokra számítanunk.

Kedd reggel délnyugat felől egy kiterjedtebb zivatartömb éri el az országot, ami ÉK felé haladva a fővárost is érintheti. Belőle jelentős 5-10 m csapadék is hullhat. Napközben aztán egyre többfelé alakulnak majd ki zivatarok. A délután folyamán esély van egy újabb fejlett zivatarrendszer kialakulására.

A délelőtti zivatart még kisebb eséllyel kísérik heves események, délután már nagyobb eséllyel számíthatunk hevesebb zivatarok kialakulására, amelyet lokálisan jelentős csapadék (20-30mm) esetleg kis jégméret és viharos szél kísér (60-90 km/óra).

Eleinte inkább a Dunától nyugatra, majd egyre inkább attól keletre is számíthatunk zivatarokra. A keleti országrészben még kitart a hőség, itt akár 30-34 C fok is lehet, míg a nyugati országrészben már csak 26-30 C fokra számíthatunk.

Szerdán folytatódik a csapadékos időjárás. Eleinte kelet elé csökken a felhőzet, majd újra megnövekszik és sokfelé kell záporra, zivatarra számítani. Nyugaton már csendesebb esők is lehetnek. Itt a hőmérséklet is visszaesik, már csak 18-25, míg keleten még 23-30 C fok körül alakulnak a csúcsértékek. Keleten még továbbra is többfelé lehet zivatarokra számítani.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az Ország teljes területére figyelmeztetést adott ki a zivatarok miatt. Az ország középső és keleti felében narancssárga figyelmeztetés van érvényben. [google336]

Kapcsolódó cikkek
Előrejelzés hírek

Kora nyárias idő, záporokkal, zivatarokkal tarkítva

1 perc olvasási idő
Igazi májusi idő várható a folytatásban, 20-25 fokos csúcsértékekkel, záporokkal, zivatarokkal a következő napokban. Időjárásunkat alapvetően anticiklon határozza meg, nyugat felől érkeznek…
Előrejelzés hírek

Folytatódik a változékony idő, csütörtökön mediterrán ciklon érkezik több csapadékkal

1 perc olvasási idő
Folytatódik a változékony időjárás, hiszen most is érkezik egy gyenge hidegfront és egyre többfelé ered el az eső, majd holnap átmenetileg nyugodt…
Előrejelzés hírekFagy és hideg

Enyhülés, majd ismét markáns lehűlés, folytatódik a változékony tavaszi idő, sajnos reggeli fagyokkal !

1 perc olvasási idő
Kiemelt kép meteologix.com/hu Ma igazán kellemetlen időjárásban lehet részünk, erős, olykor viharos az északnyugati irányú légmozgás, valamint a napsütés ellenére mindenhol 10…
Power your team with InHype
[mc4wp_form id="17"]

Add some text to explain benefits of subscripton on your services.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.