Ködös délelőtt, napos délután

A keddi mediterrán ciklon alaposan megöntözte a Dunántúl, helyenként 30 millimétert is meghaladó csapadék is hullott, míg például a Nagykunságban csapadék nélkül vonult el a ciklon. A csapadékos időnek, azonban most már vége szakad, és jön a felmelegedés, ami a vártnál némileg kétarcúbb lesz.

A hajnali, reggeli órákban ugyanis hétvégéig igen erős lesz a ködhajlam, éppen ezért a hajnalok, különösen a Dunántúlon és a déli országrészben igen ködösek lesznek, és a köd sok helyütt lassan oszlik majd fel. A köd felszálltával pedig alacsony szintű felhőzet is keletkezhet, ami borultá teszi időjárásunkat. Ezek a ködök illetve felhőzet azonban várhatóan mindenütt feloszlik majd a déli órákra, és ezt követően tartós napsütésben lesz majd részünk. Azokon a területeken, ahol nem képződik köd akár 20-23 C fok is lehet, míg a tartós köd miatt másutt csak 12-15 C fokig emelkedik a hőmérséklet. A köd eleinte a Dunántúlon lesz meghatározó, majd pénteken és szombaton a jelenlegi előrejelzések szerint inkább a keleti, északkeleti országrészben erősödik fel majd a ködhajlam.

Mindezek miatt igen változatos és nehezen előrejelezhetően alakulnak majd a csúcshőmérsékletek és kis földrajzi távolságokon belül is nagyon változatos lesz majd a hőmérséklet. Csütörtökön és pénteken 20 C fok körülalakulnak majd a nappali csúcsértékek, a hétvégén pedig néhány fokkal még ennél is melegebb lesz, ami meglehetősen szokatlan október második felében. Október 21-étől aztán napról-napra egy-egy fokkal csökkenő hőmérsékletre számíthatunk.

Szólj hozzá

hozzászólás

Legfrissebb időjárási hírek

Több napos havazásra készülhetünk ma estétől, de nem mindenütt. Lesz olyan hely, ahol akár 30 […]

TELJES CIKK | február 19.

Hétfőtől többfelé és ismétlődő jelleggel kell havazásra számítani. Néhol 10-15 cm friss hóréteg is kialakulhat, […]

TELJES CIKK | február 12.

A téli vezetés – még akkor is, ha enyhe a tél – általában sokkal több […]

TELJES CIKK | január 23.