Hidegfront, eső, viharos szél

Ma délután egy hidegfront rohan keresztül az országon 70 km/órát meghaladó szél is lehet. Kedden egy mediterrán ciklon áztatja majd az országot.

Ezekben a percekben lép be az országba az a hidegfront, amely késő este már el is hagyja az országot. A hidegfront átvonulását országszerte erős szél kíséri, 70 km/órát meghaladó széllökések is várhatóak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat citromsárga figyelmeztető előrejelzést adott ki. A hidegfront átvonulását ki eséllyel zivatar is kísérheti, így lokálisan jelentősebb csapadék is előfordulhat.

Hétfőn ismét többfelé lehet kisebb eső, de számottevő mennyiségre nem kell számíatni. Estétől azonban nyugat felől újra megvastagszik a felhőzet és egyre többfelé ered el az eső. Napközben 1016 C fok várható, hajnalban 4-9 C fokig húl majd a levegő.

Kedden egy mediterrán ciklon alakítja hazánk időjárást, hatására eleinte nyugaton, majd egyre inkább keleten is tartós esőre lehet számítani, helyenként jelentős mennyiséggel. A napot legfeljebb a keleten élők pillanthatják meg a délelőtti órákban. Napközben 10-16, hajnalban 8-13 C fokra lehet számítani.

Szerdán aztán már elkezd felszakadozni a felhőzet, de futó záporokra még számatni lehet. A folytatásban a jelenlegi előrejelzések szerint már csendesebb őszi idő várható, tartósabb ködfoltokkal. [google336]

 

 

Szólj hozzá

hozzászólás

Legfrissebb időjárási hírek

Ahogy előre jeleztük megkezdődött a hóesés, az északi határszélen akár 25 cm hó is hullhat. […]

TELJES CIKK | november 29.

A héten nem csak bekopogtat, hanem ránk is töri az ajtót a tél. Rég volt […]

TELJES CIKK | november 27.

Ezelőtt nem is gondoltuk volna, hogy a közösségi oldalak ennyire elterjedtek lesznek. Kezdetben a közösségi […]

TELJES CIKK | november 27.