Csapadék a láthatáron!

Az elkövetkező napokban egyre nedvesebb légtömegek érik el a Kárpát-medencét, és ezzel együtt megérkezhet a régen várt csapadék is.

A szombati napon főként a Dunántúlon kell szórványos esőkre, záporesőre számítani, helyenként egy-egy zivatar is kialakulhat, amelyből lokálisan jelentős 20-30 mm csapadék is lehullhat, főként a délnyugati határszélen. Másutt erősen felhős lesz az ég, de számottevő csapadék nem várható. A felhős tájakon kevéssel 20 C fok felett, keleten még kevéssel 30 C fok alatt marad a nappali csúcshőmérséklet.

Este aztán átmenetileg csökkenni kezd a felhőzet, de vasárnap reggel ismét felhők érkeznek. Keleten még eleinte lehet tartós napsütés, majd itt is fokozatosan beborul az ég. Vasárnap főként a Dunántúlon kell esőre, záporra, helyenként egy-egy zivatarra számítani. Remény van arra, hogy a nyugati-délnyugati országrészben számottevő csapadék hulljon. A csapadék vonala estig a Tisza vonaláig jut majd el. Nem lesz hideg, de a tartósan felhős tájakon már csak 20, míg keleten továbbra is 30 C fok várható.

Hétfőn erősen felhős égre tekinthetünk majd fel, és többfelé kell záporra, zivatarra számítani, most már a keleti országrészben is. A jelenlegi előrejelzések szerint hétfőn északkeleten hullhat jelentős csapadék. A csúcshőmérséklet 21-27 C fok körül alakul majd.

Kedden aztán északkeleten lehet még többfelé erősen felhős az ég záporok még előfordulhatnak, majd egyre többfelé süt ki tartósan a nap. 21-27 C fok körül alakulnak a csúcshőmérsékletek.

Az ezt követő időszakban csökken a csapadékhajlam és marad az átlagosan megfelelő hőmérséklet. [google336]

Szólj hozzá

hozzászólás

Legfrissebb időjárási hírek

Péntektől országszerte igen sok esőre számíthatunk. A hétvégén megérkezik a lehűlés is. Pénteken délelőtt inkább […]

TELJES CIKK | december 15.

Ahogy előre jeleztük megkezdődött a hóesés, az északi határszélen akár 25 cm hó is hullhat. […]

TELJES CIKK | november 29.

A héten nem csak bekopogtat, hanem ránk is töri az ajtót a tél. Rég volt […]

TELJES CIKK | november 27.